A Fortune 500 vállalata közül több mint 400-an a Dale Carnegie Training mellett döntöttek. Velük közösen fejlesztjük munkatársaikat, hogy hosszútávon is hozzájáruljunk a cégeik sikereihez. Tekintse meg a referenciánkat:
Az emberek közötti kommunikációt mindig és folyamatosan fejlesztenünk kell, hiszen gyakorlat teszi a mestert. Ez a tréning mindenki számára hasznos, aki emberekkel foglalkozik, függetlenül attól, hogy milyen beosztásban és munkakörben teszi ezt.
... több
A Tréning a bennem rejlő exhibicionizmust újra felszínre hozta, ezt jól kezelve úgy érzem, hasznosabb, jobb ember lehetek. Láttam, hogy felnőtt, vezető beosztású emberek is el tudják engedni magukat, képesek olyan dolgokra, amit eddig nem gondoltam volna róluk…
Azt már most tapasztalom, hogy személyes megbeszéléseim alkalmával lényegre törőbben kommunikálok, véleményemet jobban ki tudom fejteni, megfontoltabban, jobban adom elő ötleteimet.
Az emberek közötti kommunikációt mindig és folyamatosan fejlesztenünk kell, hiszen gyakorlat teszi a mestert. Ez a tréning mindenki számára hasznos, aki emberekkel foglalkozik, függetlenül attól, hogy milyen beosztásban és munkakörben teszi ezt. Nem mellesleg a magánéletben is jól kamatoztathatók az itt szerzett tapasztalatok

nyomtatási verzió megmutatása
A tréningen tanultak alapján már sokkal magabiztosabban kommunikálok az Ügyfelekkel és a médiatulajdonosokkal, érthetőbben és világosabban fogalmazom meg a mondandómat, intenzívebben és hatékonyabban adom át az információkat.
... több
Cégemmel folyamatosan azon dolgozunk, hogy Ügyfeleinknek a legjobb és leghatékonyabb kommunikációt nyújtsuk, amellyel árbevétel növekedést érhetnek el vállalatuk számára, legyen szó sajtó- és online hirdetésről, TV és rádiókampányról, vagy akár sajtótájékoztatóról, rendezvényekről.
A Dale Carnegie Hatásos Prezentációs Kurzusán rendkívül jó hatást gyakorolt rám mind a trénerek magatartása, mind az általuk átadott tudás. Közvetlen és vidám hangulatban telt el a két nap.
A tréningen tanultak alapján már sokkal magabiztosabban kommunikálok az Ügyfelekkel és a médiatulajdonosokkal, érthetőbben és világosabban fogalmazom meg a mondandómat, intenzívebben és hatékonyabban adom át az információkat. Sokkal több telefont bonyolítok le (e-mail írás helyett), amellyel sokkal nagyobb hatékonyságot érek el a munkavégzés során, gyorsabban végzek az adott feladattal, jobban be tudom osztani az időmet.
Köszönöm a Dale Carnegie csapatának a felejthetetlen élményt!

Csizmadia Zoltán Regionális értékesítési vezető Bramac Kft Magyarország
A tréning jól járható tiszta utat mutatott arra, hogyan tudok szert tenni elkötelezett magas teljesítményt nyújtó dolgozókra,miként kell kialakítanom hatékony szervezetet és professzionális irányt adott a vezetővé válás rögös útján.
... több
Értékesítési vezetőként felelek a vállalati célok teljesülésért, lényegében ez azt jelenti, hogy minél több elégedett ügyfelelt tudhassunk a Bramac Kft soraiban. Nem utolsó sorban vezetőként felelőséggel tartozom az általam irányított csapat iránt .

Számomra a legnagyobb előnyt az, hogy megtanítottak és rávilágítottak kevésbé fontosnak hitt dolgok valódi fontosságára.
“Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt.”

A tréning rámutatott egy törvényszerűségre: Ha úgy látjuk, hogy valamit nagyon jól csinálunk, akkor megérett az idő az önkontrollra!

Kérjünk meg valakit, hogy elemezze ki a munkánkat, vegyük elő a Dale Carnegie jegyzeteinket és ha lehet menjünk el a Vezetői Mesterkurzus tréningre!

A jó teljesítmény alapfeltétele a pozitív hozzáállás, a motiváció, az elszántság, és az egymás iránt tanusított tolerancia. E tulajdonságok használatára tanított meg minket a Dale Carnegie tréningcég lendületes és profi csapata.
... több
Nagy örömömre szolgált, hogy részt vehettem a méltán világhíres Dale Carnegie tréningen.
Munkánk során nagyon fontos, hogy egy emberként, egy csapatban tudjunk dolgozni, hiszen az elmúlt évek eredményeit és sikereit csak szoros együttműködéssel tudjuk kivitelezni. A jó teljesítmény alapfeltétele a pozitív hozzáállás, a motiváció, az elszántság, és az egymás iránt tanusított tolerancia. E tulajdonságok használatára tanított meg minket a Dale Carnegie tréningcég lendületes és profi csapata.
Úgy érzem, csapatunk aktivitása nem volt hiábavaló: a tréner által megadott szituációs gyakorlatok nemcsak szórakoztató, de mélyen okító jellegűek is voltak, melynek eredménye napjainkban is érezhető: a kollegák mind együttesen, mind pedig egyénileg is hasznosítani tudták és hasznosítják a jelenben is a tréning által nyújtott új ismereteiket úgy az üzleti és a magánéletben egyaránt. A tréningnek köszönhetően egyes kollegák emberi kapcsolatai javultak, másoknál a kommunikáció terén volt érezhető a pozitív változás - egy szóval, mindenképpen nyertünk.

Csak az menjen el erre a Mesterkurzusra, aki felkészült rá,
hogy ezután megváltozik az élete, mert sokkal hatásosabb
kommunikációval el fogja érni azt, amit akar.

A Mesterkurzus végére nem úszta meg senki, hogy hatásos előadó legyen,
akinek isszák a szavait az emberek. Köszönöm a rendkívül gyakorlatias és
értékes tréninget, az eddigi legjobb tréningek egyike volt, amin valaha voltam.

Dr Horváth János Key Account Manager Flyvokurka Légiközlekedési Vállalat
Nagyon intenzív, nagyon hatékony, nagyon gyors fejledőst biztosító tréning-élményben volt részem, ahol két napig hihetetlenül kemény munka folyt, fergetegesen jó hangulatban.
... több
Több mint húsz éves munkatapasztalatomból tizenöt évet a közigazgatásban szereztem különböző közigazgatási szervezetekben vezetőként.
Jelenlegi munkámban légi úton történő kisgépes, ügyfélre szabott személy- és árúszállítási megoldásokat kinálunk ügyfeleinknek belföldi és külföldi viszonylatban. Ezért is volt fontos számomra a kommunikációs képességeim fejlesztésére, hogy részt vettem a Dale Carnegie Prezentációs Mesterkurzusán.

A tréningen nagyon gyorsan és nagyon látványosan javuló prezentációs- és kommunikációs képességekre tettem szert, erőteljes és hosszantartó hatással.

Régóta vállalkozók vagyunk, s mára már egy kis csapatot vezetünk.
A tréningen tanultak ráébresztettek arra, hogy a vezetést mennyire tudatosan is lehet művelni.
... több
Fantasztikus 3 napban volt részünk.

Nem is tudom szavakba önetni mennyi hasznos dolgot tanultam az időgazdálkodásról, a feladatok delegálásáról, vagy éppen az érték-alapú vezetési technikákról.

Prjevara Katalin Pénzügyi Igazgató Magyar RTL Televízió Zrt.
A tanfolyamon elsajátított tananyag biztos alapot nyújt, amelyre biztonsággal lehet építeni, és iránymutatást ad a vezetők előtt álló kihívások, feladatok kezeléséhez megoldásához.
... több
A Magyar RTL Televízió Zrt. pénzügyi igazgatójaként, 30 beosztott vezetőjeként nagyon hasznosnak tartom a training anyagát. Számomra különösen érdekes volt az innováció ösztönzéséhez kialakított módszer, lévén, hogy a Magyar RTL Televízió Zrt. mind piaci, mind technikai szempontból dinamikusan fejlődő környezetben működik, ezért az innovatív gondolkodás rendkívül fontos a szervezet szempontjából.

Schlingloff Sándor Internet Marketing Tanácsadó Marketingmegoldasok.hu
Ámulatos, világszínvonalú képzés, arról amit minden cégvezetőnek tudnia kell, hogyha vállalkozóból egy valódi tulajdonosi szemlélettel működő cégvezetővé akar válni.
... több
Az ügyfeleim azt várják tőlem, hogy segítsek nekik több pénzt keresni az interneten. Sokszor arra számítanak, hogy passzív jövedelmet termelő vállalkozásuk épülhet. Ezt a célt elérni úgy érzem, hogy lehetetlen anélkül a tudás nélkül, amit a Dale Carnegie Vezetői Mesterkurzus tanított nekünk.

Matusz Balázs Elnök-vezérigazgató Matusz-Vad Zrt
Örömmel jelentkeztem a Dale Carnegie Hatásáos Prezentációs Mesterkurzusára. Régóta vezetőként dolgozom, és pontosan tudom milyen fontos a kommunikciónk minősége és a "csomagolás".

Eleinte kicsit szkeptikus voltam, de a tréning végére az eredmények minden várakozásomat felülmúlták.
Összesen 7 alkalommal prezentáltam a trénerek és a résztvevők előtt, melyről mind videofelvétel készült. A prezentációim alatt a trénerek folyamatos visszajelzést adtak és percről-percre hatásosabban tudtam előadni a mondandómat. Segítettek a helyes testtartásom kialakításában, és megtanultam, hogy a hatás elérésében milyen fontos a vokalitás és a testbeszéd.

A tréning sokat segített hogy fejlesszem kiállásomat, gesztikulációmat és hogy mondanivalómat még hitelesebben közvetíthessem, hogy az általam továbbadott információk elérjék a célközönséget, és hogy a tanultak alkalmazásával azok befogadhatóvá is váljanak.
... több
Társulási Elnökként és Polgármesterként folyamatosan kell beszélem emberek előtt. A két napos mesterkurzus jó hangulatú közegben zajlott igen értékes emberekkel és trénerekkel, akik őszinte, az erényekre összpontosító, de korrekt kiigazításokkal támogatták a fejlődésemet, hogy beszédeimet, előadásaimat még hatékonyabban, élvezetesebben tudjam megtartani.
A tréning sokat segített hogy fejlesszem kiállásomat, gesztikulációmat és hogy mondanivalómat még hitelesebben közvetíthessem, pontos, lényegretörő kommunikációt folytassak. Munkámban ugyanis nagyon fontos, hogy az általam továbbadott információk elérjék a célközönséget, és hogy a tanultak alkalmazásával azok befogadhatóvá is váljanak.

Mindenkinek ajánlom, aki szeretné gárdáját jobban összekovácsolni, és hatékonyabban működtetni! Köszönjük a lehetőséget!
... több
4 kollegámmal érkeztem a tréningre, ami a 4 nap alatt apró darabokra szedett szét és -láss csodát- a végére újra össze is pakolt minket, de mind csapat, mind indivídum, jobban működő EMBEREKKÉNT hagytuk el a termet.

Bárkinek ajánlom ezt a tréninget, kortól és tapasztalattól függetlenül, aki emberekkel bánik, hiszen ma folyton eladunk; magunkat, termékeinket, ötleteinket.
... több
Hozzájutni bármilyen hasznos információhoz inger-gazdag világunkban nem elég. Olyan minőségben kapni új és építő útmutatást, hogy tényleg elgondolkodunk rajta, az jelenti az eredményt!

A négy napos tréning nagy hatással volt rám. Olyanra, amit nem vártam és nem is gondoltam.
... több
Mivel vezetőm intézte a tréningen való részvételünket, először nem is tudtam, hogy mire jelentkezünk kollégáimmal.

A tréning komoly gyakorlati tudásanyagot adott, mely intenzív és gyors fejlődést biztosít.
A tréninget bárkinek ajánlom, akinek fontos a hatékony működés, az igazi motiváció mellett az emberi belső tulajdonságok felszínre hozatala.
Mindemellett az előadások nagyon jó hangulatban teltek.

Megtanultam kívülről nézni/látni a dolgokat. Külső szemlélőként könnyebb átlátni a folyamatokat, és meglátni a rosszul működő láncszemeket. Egy vállalat csakis tökéletes, kidolgozott rendszer szerint tud sikeresen működni! A tréning ebben is nagy segítségemre volt!
... több
A tréningen való részvételem során kimondhatatlan mennyiségű új információhoz jutottam. A tréning után átszerveztem a napjaimat, komoly időgazdálkodásba kezdtem. Rendszer, tömbösítés! Nekem ez a két szó azóta sokkal többet jelent: hatékonyabb munkavégzés! Azelőtt nem terveztem a munkaidőmet, hiszen munka mindig van, jönnek sorba a feladatok, én pedig elvégzem őket…Mint a ping-pong, vagy vissza tudom ütni a labdát, vagy elmegy mellettem. Ennek vége! Nem kapok minden percben más feladatba, komoly, részletes beosztást készítek, megjelölve a ráfordított időt, amihez tartom magam.

Úgy gondoltam - és másoktól is ezt a visszajelzést kaptam -, hogy határozott, jó előadó vagyok. Ezért földbe döngölt, amikor Dale Carnegie High Impect Presentations - Hatásos beszéd tréningjén megértettem, mennyi mindent nem tudok.
... több
Úgy gondoltam - és másoktól is ezt a visszajelzést kaptam -, hogy határozott, jó előadó vagyok. Ezért földbe döngölt, amikor Dale Carnegie High Impect Presentations - Hatásos beszéd tréningjén megértettem, mennyi mindent nem tudok. A trénerek segítségével megtanultam legyőzni azokat a korlátokat, amelyeknek a létezését nem is sejtettem, kiléptem a komfortzónámból és kiválóan éreztem magam. Megértettem, hogy az egyszerűen csak jó, lehet még sokkal-sokkal jobb is. Felejthetetlen élmény volt - minden tanultat hasznosítani fogok a magam és az általam vezetett és képviselt szervezetek céljainak elérése érdekében. Köszönöm.

Kovács Zoltán Regionális értékesítési vezető Bramac Kft
Munkám során folyamatosan prezentálni kell, hol csak egy ember előtt, de van, hogy több száz ember a hallgatóság. Fontos, hogy ezen alkalmakkor úgy tudjak megjelenni, hogy ne csak végighallgassanak, de meg is értsék, és magukénak érezzék, amit át szeretnék adni nekik.
A 2 napos tréning során, ami nagyon vidám és jó hangulatban, valamint kiváló trénerek irányításával telt el, pont ezekre a fortélyokra kaptunk receptet.
... több
A Bramac Kft értékesítési vezetőjeként különösen hasznosnak tartom ezt a tréninget.

A képzésen tanultaknak nem csak a munkám során, de a mindennapi életben is nagy hasznát veszem. Nagyon hatásos technikának tartom azt a módszert, amit itt megtapasztaltunk. A tréning ideje alatt nem az volt a cél, hogy minél több elméletet sulykoljanak belénk és minél több papírral halmozzanak el, hanem a folyamatos helyzetgyakorlatok tették színessé és hatékonnyá a programot. A két nap alatt nem azt próbálták belénk verni, hogy miben vagyunk rosszak, hanem éppen ellenkezőleg, éppen azok a dolgok lettek kihangsúlyozva, amiben jók voltunk. Tehát a dicséreten alapult.
Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a Dale Carnegie Training olyan plusz tudásanyagot adott nekünk, hogy ezek alkalmazásával sokkal nagyobb lelkesedéssel, örömmel, de mindenek előtt sokkal-sokkal nagyobb hatékonysággal tudjuk ellátni feladatainkat.
Köszönjük a Dale Carnegie Training csapatának odaadó munkáját és sok sikert kívánunk a továbbiakban.

Nemes Gábor Keresledelmi vezető - Export piacok Matusz-Vad Zrt
Gyakran ütközünk abba a hibába, hogy nem látjuk át vajon mi mozgat egy-egy rendszert. A Carnegie tréning alapja, az emberekkel való megfelelő bánásmód, az emberséges vezetés irányítás, ha csak egy ilyen jellegű gondolatot megfogad valaki és alkalmazza azt mindennapjai során elképesztő miket lehet elérni, ez az igazi motiváció! Nekem is az volt, köszönöm a lehetőséget!
... több
Jelenlegi munkám rendkívül összetett, gyakorlatilag a vállalat teljes értékesítési rendszerét kell felügyelnem, irányítanom annak működését az erőforrások maximális kihasználásával. 23 közvetlen munkatársammal dolgozunk nap, mint nap azon, hogy mindig tudjunk valami újat hozzátenni a cég működéséhez.
A Dale Carnegie Vezetői Mesterkurzusán a trénerek előadástechnikája magával ragadó volt és ez alapjaiban határozta meg a tréninghez való hozzáállásomat. Sok olyan dologról rántotta le a „Carnegie Csapat” a leplet, ami mellett az ember a hétköznapok során elrohan,mert természetesnek tartja és mégsem fordít rá kellő figyelmet! Tanulság számomra, hogy ha időt szánunk az emberekre az jó befektetés lehet és hosszú távon kamatoztatható!